Lovasbemutatók

LOVASPROGRAMOK


Maga a hagyományőrzés tulajdonképpen a fő tevékenységünk. Ez megjelenik a tenyésztésünkben, nyereggyártásunkban, szolgáltatásainkban és sok éve különböző formában produkált lovasbemutatóinkban is. 1985-ben költöztünk Ópusztaszerre, 1995-ben kezdtük el a lovasbemutatókat. Utólag visszatekintve azt mondhatjuk, műfajt kellett teremtenünk. Ezt úgy kell érteni, hogy ezelőtt a honfoglalás korát még nem idézték meg nyeregből. Megpróbáltuk illusztrálni a kort, annak harci játékait, élethelyzeteit előadva. 1996-tól folyamatosan, sok éven át, sok száz bemutatóval az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén, valamint szerte az országban, még a határon kívül is tettük, ami tőlünk telt. Ma már dicséretes módon oly sokan teszik, hogy úgy gondoljuk eljött az ideje a specializálódásnak. Ennek eredményeképpen tevékenységi körünk az évek során kibővült, középpontjába az akhal teke fajta került. A harci játékok helyét átvette az idomítás, kiképzés, a turizmus és a lovas oktatás is fontos része a tevékenységünknek, csapatunk távlovas és military versenyeken is eredményesen szerepelt.  

Különleges esetekben és előzetes egyeztetést követően ma is vállalunk bemutatókat. A mi feladatunk ennek a fajtának a megismertetése, elsősorban tudatosítani, hogy közünk van ennek a nemes, ősi lónak a történetéhez, illetve a lónak a történelmünkhöz.

A legtöbb eseményről nem készült fénykép, de amiről igen azzal próbálunk ízelítőt adni a galériában!

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

https://www.youtube.com/watch?time_continue=261u0026v=-UzYt4jayAY



YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Nyílzápor rendezvény 2011
YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

A múlt
YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video