Maga a hagyományőrzés tulajdonképpen a fő tevékenységünk volt több mint egy évtizedig. Ez megjelenik a tenyésztésünkben, nyereggyártásunkban, szolgáltatásainkban és sok éve különböző formában produkált lovasbemutatóinkban is. 1985-ben költöztünk Ópusztaszerre, 1995-ben kezdtük el a lovasbemutatókat. Utólag visszatekintve azt mondhatjuk, műfajt kellett teremtenünk. Ezt úgy kell érteni, hogy ezelőtt a honfoglalás korát még nem idézték meg nyeregből. Megpróbáltuk illusztrálni a kort, annak harci játékait, élethelyzeteit előadva. 1996-tól folyamatosan, sok éven át, sok száz bemutatóval az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén, valamint szerte az országban, még a határon kívül is tettük, ami tőlünk telt.
Ma már dicséretes módon oly sokan teszik, hogy úgy gondoljuk eljött az ideje a specializálódásnak. Ennek eredményeképpen tevékenységi körünk az évek során kibővült, középpontjába az akhal teke fajta került. A harci játékok helyét átvette az idomítás, kiképzés, a turizmus és a lovas oktatás is fontos része a tevékenységünknek, csapatunk távlovas és millitary versenyeken is eredményesen szerepelt.
You are currently viewing a placeholder content from YouTube. To access the actual content, click the button below. Please note that doing so will share data with third-party providers.