Újabb nap egy újabb verseny…

2025. Június 7.-én Mórahalmon rendezték meg a CDN-B díjlovagló versenyt, melyen ménesünket Apáti Zsófia, Zetár nevű lovával és Cseppentő Regő, Ajtonnyal képviselte. Mindkét lovas két versenyszámban is megmérette magát. A díjlovaglás mellett díjugrató számok is szerepeltek a napi programban. Cseppentő Zsombor, Arany nevű lovával vett részt, sikeresen ebben a szakágban.

A díjlovas bemelegítés egy fedett lovardában zajlott, majd ezt követően a verseny szabadtéren került megrendezésre. Fiatal lovaink számára ez nem okozott gondot, mindkét helyszínen példásan viselkedtek, több idegen lótársaságában is.

Zetár, az A3-as és A4-es programok teljesítése során a lovasa finom segítségeire készségesen reagált. Így mindkét számban 60% feletti teljesítményt sikerült nyújtaniuk. Ez a 6 éves, Stardust apaságú herélt a nap folyamán végig kiegyensúlyozottan viselkedett – mind a szállítás, mind a verseny során.

Cseppentő Regő, Ajtonnyal szintén mindkét számban megmérette magát. A párosnak ez volt a második közös versenye együtt, melyen sikeresen helytálltak. Ajtony, Zetárhoz hasonlóan végig nyugodt és kiegyensúlyozott volt.

Cseppentő Zsombor az első közös versenyén indult el Arannyal, díjugrató szakágban. Egy hibátlan pályával sikerült a versenyt befejezniük. 🙂