2023.10.15.
Rendkívül sikeres évet zárt az Ópusztaszeri Akhal Ménes csapata, 2023 Októberében. Amikor is csapatban országos bajnok lett az akhal tekékből álló Határőr Dózsa csapata, A kategóriában. Mindkét ló jól szerepelt mind a versenyen, mind az odautazás során is, és az egyik lovas minősült is a 2024-es következő egy csillagos nemzetközi kategóriára. A lovastusa bírálása a 3 nap eredményeinek összevetéséből áll össze, melyben a lovasok a hibáikért százalékos értékelést kapnak. Ilyen téren is izgalmas volt a verseny, mert az egyik lónak az első nap után volt 2. helyezése, a másik ló pedig a 3. napon teljesített hibátlan díjugró pályával. Mindeközben mindkét ló nagyon jó irammal teljesítette a tereppályát és megmutathatta az akhal ló galoppképességét. És nem utolsó sorban akhal teke csapat először állt lovastusában csapatban 1. helyen a pódiumon.
Erről az eseményről egy cikk is született. Melyet itt olvashattok:
Halasi OB arany és ezüst lovastusában
Miközben díjugratásban Kiskunhalason a Grass Masters sorozat utolsó állomása történt a Hirling Lovasparkban, ezzel egy időben Kaposváron a militarysok az országos bajnoki címekért versenyeztek. A military, vagy lovastusa három szakág (díjlovaglás, díjugratás és tereplovaglás) összetett versengése különleges feladatot kíván lótól, lovastól. Kiskunhalason olimpiai szintű hagyományai vannak a lovastusának, amelyet a Határőr Dózsa SE tart életben és Kaposváron remekül szerepeltek versenyzőink a hétvégén.
Öt nemzet, (német, osztrák, olasz, román, magyar) közel 150 lovasa mérettette meg magát a CCI3*-S-L –es versenyeken, Kaposváron október 13 és 15-e között. A nemzetközi verseny keretében volt megrendezve a magyar Nemzeti Bajnokság is – tudatta szerkesztőségünkkel Tuska Pál, a Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE Elnöke.

A felnőtt bajnokság eredmény hirdetésén a 2. helyen dr. Tuska Péter
A felnőttek között, CCI3*-s-ben, dr. Tuska Péter Rádiháza Juniorral képviselte a halasi Határőr színeket. Jó díjlovaglás után, a terep lovaglása során „feljött” a második helyre, amit a díjugrató versenyszámban meg is tudott tartani. A bajnokságban ezüstérmes helyen végzett. A mondás ilyenkor az, hogy „Nem oda jutni egyszer a nehéz, hanem ott maradni” mondta sok esetben a „Főnök” Hirling József.

Cseppentő Regő és Hektor talajfogás közben
Péter a sikeres junior évei után, 2016-2017-2020-2021-ben már volt ezüstérmes a felnőtt military bajnokságban. Ez az 5. OB ezüstös esztendő, amelyre büszkék lehetünk – nyilatkozta az elnök.

dr. Tuska Péter és Rádiháza Junios a rögzített akadály felett
Az amatőr csapatban Cseppentő Réka és Cseppentő Regő, Hektor és Arabeszk nevű lovaikkal álltak starthoz. Egy közepes díjlovaglás után, nagyszerű terep teljesítménnyel és jó díjugrató pálya után a csapatunk aranyérmet szerzett (címképen). Ennek az eredménynek még az adja a különleges értékét, hogy egyesület országos szinten is ritkán tud csapatott kiállítani. Nekünk ez most nagyon sikerült.

Cseppentő Réka és Arabeszk ugrás közben
Nagy-nagy köszönet mindenkinek /Hirling Lovaspark, Pirtó Önkormányzat, Akhal Teke Ménes Ópusztaszer és minden lovas munkáltatójának/, aki segítette és támogatta a lovasokat munkájukban, hogy ezeket a nem hétköznapi eredményeket elérhessék. Gratulálunk – zárta tájékoztatását Tuska Pál, a Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE Elnöke.
Fotók: Oroszvári Péter, Tuska Pál