Beugró a CCI1*-ba… :)

2025. Május 23. – 25.-e között, Kaposváron CCI & CCN versenyszámokban megrendezésre került az év első lovastusa versenye. Futó-Cseppentő Réka, Arabeszk nyergében indult a CCI1* kategóriában, míg Cseppentő Regő, Atlasz nevű lovával A0 kategóriában mérette meg magát.

Az első napon szinte folyamatos esőzés köszöntötte a résztvevőket, így a díjlovaglás részfeladat napján borongós időjárásban volt része a lovasoknak. Mindezek ellenére igazán szép programokat bírálhattak el a bírók. Réka számára a verseny különösen emlékezetes marad: kiváló díjlovaglással kezdett, ahol az erős nemzetközi mezőny – olasz, svájci, osztrák és német lovasok között – a harmadik legjobb magyar pontszámot érte el, ezzel a kilencedik helyre rangsorolva magát az első nap után.

Regő és Atlasz számára ez volt az első lovastusa versenyük. A díjlovaglást nyugodtan és szépen teljesítették.

A terepverseny napján szerencsére az esőzéseknek vége szakadt, így kellemes, borongós, enyhén napos, száraz időjárásban folytathatták a versenyt a párosok. A tereppályán izgalmas kihívások vártak: különösen a tizenötös akadály jelentett komoly próbatételt. A 15-ös előtti akadály során egy bank-re kellett felugrani, majd onnan le, aztán lendületes vágtával be az árnyékos erdőbe, ahol vízen kellett áthaladni, végül egy dombra felszáguldva egy nagy rollnit kellett megugrani, amely mögé nem lehetett belátni – mintha kiugrottunk volna a semmibe. Arabeszk azonban bámulatos higgadtsággal és küzdőszellemmel vette az akadályokat – igazi Akhal-teke mentalitással. A pályán egy kis időhibát szándékosan vállaltak be, hogy a ló ne fáradjon el túl korán, hiszen az utolsó szakaszban várták a legkomplikáltabb ugrások. Illetve lovasa elmondása szerint azért is hogy megszeresse lova a nagyobb kategóriát.

Regőre és Atlaszra a terepen egy különösen nehéz szakasz várt: az árnyékos, vizes rész, amely a versenyzők nagy részét megakasztotta, és A0 kategóriában majdnem a mezőny fele ki is esett innen teljes megtagadás miatt. Regőék ugyan megtorpantak egy pillanatra, de folytatták a pályát bátorsággal és kitartással.

A vasárnapi reggel az állatorvosi felvezetéssel kezdődött -melyen minden felvezetett ló sikeresen megfelelt. 🙂

Cseppentő Réka & Arabeszk

Ezt követően a díjugrató pályán folytatódott a nap és fejeződött be a háromnapos verseny. A terepnap Rékát & Arabeszket végül a 9. helyről a 13.-ra vetette vissza, de az utolsó napi díjugratás során újra egy helyet javítva a tizenkettedik helyen zártak – ami első nemzetközi egycsillagos versenyükön kiváló eredmény.

Regő & Atlasz a harmadik napi díjugratáson hibátlan, gyönyörű pályával zárták a versenyt, ami végül az ötödik helyre repítette őket a ranglistán – remek eredmény első nagy megmérettetésükön.