A Szentesen megrendezett CDN-A/B díjlovagló versenyen 2025.06.21.-én lovasaink ismét két versenyszámban indultak. Apáti Zsófia, Zetár nyergében, míg Cseppentő Regő, Ajtony nevű lovával vett részt ezen a versenyen.
A verseny napján a nagy hőség nem gátolta a párosok teljesítményét. Zetár végig figyelt a lovas segítségeire, kiegyensúlyozottan hajtotta végre a feladatokat. Az A3-as programmal indult a verseny, melyet szorosan követett az A5-ös program. A párosnak a két versenyszám között csak 10 perc pihenőre volt ideje, ugyanis az A5-ös program első indulójaként léptek pályára. A feszített tempó nem szabott gátat a teljesítménynek, mindkét pályát 60% felett értékelték a bírák. Az A5-ös program lovaglása olyannyira jól sikerült, hogy ezzel a páros az első minősülő pályáját is maga mögött tudhatja. 🙂
Cseppentő Regő & Ajtony szintén egy sikeres minősüléssel gazdagított napot tudhatnak magukénak. A versenyen két nagyon szép és pontos programot mutattak be, A3-ban 68,75% , míg A5 kategóriában 70%-os értékeléssel díjazták a páros teljesítményét. Ajtony a hőség ellenére példamutatóan viselkedett a versenyen és a szállítás közben is.