Csikók képzése

Lovak felkészítése, alapképzése

A felkészítés és kiképzés irányai az alapbelovaglás után sok felé specializálódhatnak, attól függően mire fogják a lovat használni.


Természetesen a tanítás már nálunk is csikókorban elkezdődik. Mikor 2-4 évesen az állat munkábavétele, belovaglása elkezdődik már jó esetben megszokta az alapvető kezelési folyamatokat:

  • Kiköthető, vezethető
  • Körmözhető, injekciót, paszta szájon át történő beadását tűri
  • Az ő és az ember viszonyában az ember feltétlen dominanciáját elfogadta
  • Nem fél, megfogható, stb.

BETANÍTÁS

Módszereinket több forrásból merítjük. A klasszikus iskolák tanításainak használata feltétlen szükséges és fontos. Ezen kívül az utóbbi időben igen sok technikát összegyűjtöttek, rendszereztek, kidolgoztak, és eladható formában elérhetővé tették a kezdők, vagy akár a laikusabbak számára is. Ilyen például a mostanra már elterjedt Viktor Fröschl, Pat Parelli, Monty Roberts módszer. Vagy a klasszikus iskolák mai képviselőinek tanításai, mint Gőblyös István, Pénzes Gábor vagy Kappel Edit. Próbáljuk ezeknek az iskoláknak a metódusait beleépíteni kiképzésünkbe. Természetesen több generációnyi csikó betanítása során saját „házi” módszereink is kialakultak. (Valamint mindig és mindenhol törekszünk rá, hogy tanuljunk új és hasznos dolgokat.)

Így próbáljuk összeállítani az általunk használt kiképzési rendszert, figyelembe véve azt a tényt, hogy ha jól mögé nézünk a különböző idomítási irányvonalaknak, a ló-ember viszony kialakításának és a kiképzésnek a metódusa azonos tényezőkön alapszik.

Alapkiképzés vége a 3 jármód támaszkodásban (KÉP: Bábolnai akhal tenyész szemlén)

SPECIALIZÁCIÓ

Az ez utáni rész nem az alapkiképzés része, hanem a specializációé, a lovat a hasznosítási iránynak megfelelően tovább képezzük, vagy egyes különálló feladatokra tanítjuk meg. Nekünk magunknak is az elmúlt évek során sokféle feladatra kellett megtanítanunk lovainkat:

  • Hagyományőrző lovasbemutatók.
  • Szereplések a Szegedi Szabadtéri Színpadon
  • Filmforgatásokon való részvétel
  • Sportmunka (military, díjugratás, díjlovaglás, lovaslabda)
  • Nyugodt, könnyen kezelhető lovak képzése a lovasoktatáshoz, túrákhoz.

A tehetségesebb lovainkkal hajlandóak vagyunk továbblépni mestereink segítségével!

Jelenleg egy helyőrző tartalmat tekint meg innen: Youtube. A tényleges tartalom eléréséhez kattintson az alábbi gombra. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezzel adatokat oszt meg harmadik fél szolgáltatókkal.

További információk

Jelenleg egy helyőrző tartalmat tekint meg innen: Youtube. A tényleges tartalom eléréséhez kattintson az alábbi gombra. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezzel adatokat oszt meg harmadik fél szolgáltatókkal.

További információk
Ópusztaszeri Akhal Teke
Edzés: Cseppentő Regő-Hektor military verseny: Cseppentő Réka Bábolnán 2019 Vazul

Jelenleg egy helyőrző tartalmat tekint meg innen: Youtube. A tényleges tartalom eléréséhez kattintson az alábbi gombra. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezzel adatokat oszt meg harmadik fél szolgáltatókkal.

További információk