AKHAL TEKE
Genetikával foglalkozó kutatók, régészek segítségével, több éves munkát végeztek DNS elemzési módszerekkel, és arra a eredményre jutottak, hogy a X. századi magyar eredetű lómaradványok a ma létező lófajták közül az Akhal Teke fajtával azonosíthatók genetikai szempontból.
Lovas Nemzet 2007. január
Európában a fajta az elmúlt fél évszázadban lassan ismertté vált a különleges lovat kedvelők között. Mi magyarok kicsit később reagáltunk, pedig Közép-Európa népei közül a régmúlt történetünkben csak nekünk volt kapcsolatunk a fajtával.
Szegedi Biológiai Kutatóintézet Prof. Raskó István
Az Akhal Teke fajta története nagyon messze nyúlik vissza: 2-3000 évet kell visszamennünk a történelemben. A nagy ókori kultúrák és a végtelen sztyeppe határára, ahol a selyemút elágazik a kor nagy birodalmai felé.
A földrajzi tér meghatározása fontos. A Kaszpi-tenger, az Aral-tó, a Tien-san és a Pamír határolják. Amit közrefognak, azt nevezhetjük Közép-Ázsiának. Talán még fontosabb merre van kijárata. Keletre egy szűk átjárón, a Tarim medencén keresztül a Kínai Birodalom felé; Észak-nyugatra a Kaszpit megkerülve a Volgán-Donon át Európa irányába; Dél felé a mindenkori Perzsián át Kis-Ázsiába – Arábia, India felé.
Nos ezen a tágas, sokfelé nyíló és „centrális” jelentőségű területen alakult ki az a lófajta, ami számunkra oly fontos és úgy gondoljuk, hogy kultúrtörténeti, tenyésztéstörténeti szempontból fontosabb, mint ahogy eddig a köztudatban szerepelt.
Az ókorban létrejött civilizációs központok közötti kereskedelmi kapcsolat ezen a területen zajlott egészen addig, míg a hajózás elkezdte éreztetni a hatását.
Ha a Parthus birodalmat, vagy Baktriát említjük hamarabb kötjük hozzá a lovasság fogalmát, pedig ugyan arról a területről van szó. Hadviselés szempontjából a lovasság szerepe messze nagyobb volt, mint az ókor többi népénél.
Az V.-VI. század népvándorlásainak korában a magyarok és a türk népek alig fél évszázad különbséggel érkeztek, előbb a türkök a Kaszpitól keletre, a Perzsiával szomszédos területre, illetve a Volga és a Don közé, ez lett a Kazár kaganátus, a kor legnagyobb türk államalakulata.
A Don másik oldalára (a Fekete-tengertől északra) pedig elszállásoltuk magunkat mi magyarok és több, mint 200 évig így szomszédoltunk a déli sztyepp vidéken.
El tudom képzelni, hogy ez a két évszázad sokat számított. A kazárokkal eltöltött idő sok mintával szolgálhatott. Ma úgy mondanánk afféle multikultúrális helyszín volt. A fejedelmi udvarok közötti kapcsolat, a gazdálkodás új formái, a kereskedelmi utak, amik elvezettek a kazárok rokonaihoz, a Perzsia északi részén élő türkökhöz, és maga a perzsa kultúra, ami nagy hatással volt az egész térségre.
Ennek az egész világnak a középpontjában ott volt a LÓ,
amely az Amur-darja folyó és a Kara-kum sivatag vidékén érte meg a XX. századot.
A félsivatagos oázisok vidékén végzett szelekció eredménye az őstelivér megjelenése. Ezt általában így is tartja a köztudat, csak kizárólag Arábiához kapcsolja a folyamatot. Az arab világ Krisztus után 600 évvel indult hódító útjára. Közel 1000 évvel korábbi a legenda Macedóniai Nagy Sándor lováról Bucefaloszról, akiről a történet azt tartja, hogy erről a távoli ázsiai vidékről származott. 1000 év igen hosszú idő és ezalatt Perzsiában és a Kaszpitól keletre rengeteg hullámot vetett a történelem és ezeknek a taraján lovak száguldottak, hogy kellő képzavarral éljek. Az arabok megjelenésekor Közép-Ázsiában már sok száz éves magasan fejlett lovas kultúra volt. Egyszóval a fent említett oázisok az Amurdarja, Karakum vidékén voltak. Ha megpróbálunk kronológiát csinálni, logikusnak látszik a folyamat: a füves sztyeppéktől a Karakum félsivatagán át Arábia homoksivatagáig.
Még egyszer az oroszokról.: a szovjet tábornokok megengedhették maguknak, hogy pártfogásukba vegyék a fajtát. A II. világháború végén a győzelmi ünnepen a fajta legjobbjaival pompáztak a Kreml előtt a Vörös téren. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy ők csinálták meg a fajta törzskönyvét az 1930-as években.
A nyugati világ a Római Olimpia óta jegyzi a fajtát: Absent a fekete Akhal mén a díjlovaglás aranyérmét vitte haza Moszkvába.
Mi pedig 1973-ban folytatjuk a történetet Magyarországon, de ez már a tenyésztésünk története.
A legősibb időktől a XVIII. századig itt áramlott át Eurázsia szárazföldi kereskedelme. Ha birodalmak, városok nevét mondom könnyebb felidézni a kort. Horezm: keletkezése egy időbe esik a kr. előtti görög kultúrával, és a középkor elején még létezik. Merv, Buhara, Szamarkand, Híva, Kasgár, Fergana: kereskedő városok, birodalmak központjai. A közlekedés és a hadviselés kényszere és a komisz félsivatagi környezet alakította ezt a fajtát olyanná, amilyen lett. El lehet mondani, hogy olyan korban volt világfajta, amikor a lónak döntő szerepe volt a történelem alakításában.
És ha eljutottak a „vért izzadó mennyei paripák” a kínai császár udvarába és a Bagdadi Kalifa testőrségébe, hogyne jutottak volna el hozzánk. Jó helyen voltunk, jó időben. Nézzenek a térképre: a Volga és a Don vidékén a turáni türkök rokonnépével, a kazárokkal egy tálból cseresznyéztünk. A kereskedelmi utak arra jöttek mentek. Természetes ha a kor kiváló lótípusa bekerült a tenyésztésünkbe. Örüljünk neki, hogy így volt és hogy a tudomány be is bizonyította.
A perzsa miniatúrák a XV. sz. táján készültek. A képeken a lovak típusa, főképpen pedig színe mutatja, hogy a fajta elterjedése túl ment a szűken vett türkmén területeken. A bal oldali képen perzsa főrendű vadászik és lópásztorokkal találkozik. A pásztorok süvege a pusztai nomádok viseletét mutatja. Csészéből itallal kínálják az érkezőt, a háttérben tömlőből fehér italt, kumiszt(?) töltenek. A kép számomra azt sugallja, hogy a kor társadalmi berendezkedésében a nomád türkmének elfogadottan lótartók, ekként vannak számontartva, megbecsülve. Az pedig tény, hogy ők mentették át ezt a fajtát egy régmúlt korból, amiből csak várromok és legendákmaradtak. Most a XXI. század elején politikai önállóságuk és gazdasági erejük fellendültével ezt a lovat emelték nemzeti kultúrájuk fő zászlóvivőjének.
A fajta XX. századi visszatérésében azonban egy másik nemzet is fontos szerepet játszott: az oroszok. A XIX. század második felében a cár gyarmatosította a türkmén és üzbég területeket. Az orosz tisztek körében hamar népszerűek lettek a türkmén lovak. Belekerültek a katonai lótenyésztésbe. Több melegvérű fajta kialakításában is fontos szerepe volt, még az orosz határon túl is. A Trakheneni méneskönyvben is szerepelnek Akhal Teke mének. Az angol telivér 3 alapító ménjéről tudjuk, hogy közülük a Byerley Türk is türkmén ló.
