A ménes

TENYÉSZTÉS

A ménesünk története

a_menes_001

Első fedezőménünkkel, Musztafával 20 éves kora után kerültünk kapcsolatba, amikor egészségi állapota már erősen leromlott. A 90-es évek elején hozzánk került, és több szezont fedezett nálunk. Ennek a ménnek a kiváló genetikai állománya képezi a ménesünk alapját. Később nálunk is hunyt el, azóta is itt nyugszik.
A fia, Musztafa53 hasonló körülmények közt került hozzánk, mint édesapja, 1996-ban. Vele próbáltuk megerősíteni az alapító mén (Musztafa) génanyagát. 2001-ig fedezett. Az ő sírja is nálunk található, akár csak apjáé.

keptar_141

Nagyon fontos fedezőménünk volt Karador. 10 évig fedezett nálunk és nagyon nagy hatással volt a ménesre.

Karador Türkmenisztánból, Ashabadból került hazánkba. Apja Karader sikeres galopp ló volt, és a türkmének nemzeti kincsüknek tekintették afféle „címerállat”, még a pénzükön is szerepelt a képe. Fia, Karador Grúzia fővárosába Tbiliszibe került(ő is galoppon versenyzett), de az ekkor zajló utódállamok közti háborúskodás végett a lóállományok léte veszélybe került. Egy városi kórház vezetője próbálta átmenekíteni Európába a lovakat. A magyarországi partner Vörös József jóvoltából így 11 Akhal érkezett hazánkba, amelyeknek nagy részét nyugat európai vevők megvették. Karador eleinte magas árverési ára miatt nem kelt el, és egy szerencsés pillanatban Vörös József, Sütz Sarolta és Családunk együtt megvásárolta a fedezőmént, ami 1997-ben került hozzánk Ópusztaszerre.

Nálunk fedezett tisztavérű mén az Aydin nevű csődör, akit Akhal Egyesületünk elnöke, Nyéki József vásárolt Oroszországban. 2002-ben került ide és 1 szezont fedezett nálunk, de ezen kívül még hágattunk vele máskor is, így utódai több generációban felfedezhetők.

Egy szezont fedezett itt Seiran, cseh Akhal tenyésztő társaink tenyészállata, a 2007-es szezonban. Az ő leszármazottja Stardust az akhal tekére jellemző metálosan fénylő sárga mén aki ménesünk kiváló fedezőménje. Karador fia és vérvonala örökítője pedig Kaján nevű sötétpej fedezőménünk. Az utóbb említett két ménünk leszármazottai a mai napig kiválóan teljesítenek military vagyis lovastusa szakágban.

Jelenlegi fedezőménjeink: A Tenyésztés/Mének menüpont alatt…

Az állományról:

Az állomány egymásra épülő, egyre bővülő kancacsaládokból alakult ki. Az utódgenerációk összetételét és minőségét mindig meghatározza a rendelkezésre álló tenyészanyag, valamint az, hogy a haszontermelő lovastevékenységek (lovastáborok, túrák) szükségessége befolyásolja a tenyésztési irányokat.

Fedező mének tekintetében igen szerencsésen alakult a helyzetünk. Nagyon jó genetikai alappal indultunk, első csődörünk, Musztafa remek örökítőnek bizonyult. Ennek folytatása volt a fenotípusos jelleget erősítő Karador. Globálisan ez a két csődör alapozza meg a ménes jellegét. Napjainkban három mén fedez: Kaján, Stardust és Jáspis.

Kancák szempontjából a rendelkezésre álló egyedekkel kellett gazdálkodnunk.

A lovasszolgáltatások (lovasoktatás, túrák, bemutatók stb.) miatt folyamatosan szükségünk van „alacsonyabb” vérhányadú egyedekre, 50-75 %-os Akhalokra.

Összességében jelenleg két irányt tartunk fontosnak a tenyésztésben erősíteni: az állomány kisebb részében törekszünk a magas vérhányadú és tisztavérű utódokra, míg az állomány nagyobbik részét praktikus célpárosításokkal több irányú hasznosításra szánjuk.

Kipróbálás, megjelenés:

  • Tenyész szemle (Nemzetközi és belföldi)
  • Tradícionális lovasbemutatók
  • Távlovaglás
  • Military, lovastusa, díjugratás

Tartásmód:

A tartásmód nagyon sokat számít a születéstől a lovak egész életében, ezért szánjunk erre néhány szót.

A lovaink ménesben élnek, ami általában azt jelenti, hogy nagyobb csoportban szabadon legelnek. (Ezt pontosítanunk kell: az apaállatok, és méncsikók kivételével.) Együtt élnek a különböző korú és más kancához tartozó csikók az öreg kancákkal. Természetesen mi, a gazdáik, a születésüktől kezdve jelen vagyunk. Az állomány mentes a betegségektől. A lovak rendszeresen vannak oltva, körmözve, féreghajtózva. Fertőző kevésvérűségtől és malleustól mentesek, mely nem mellesleg sosem volt jelen az állományban.

Itt egy kis magyarázatot kell közbe fűzni: Amikor az újszülött csikó meglátja az anyját, minket is meglát, amikor a szopós csikó tanulja a rendet az anyja mellett, tőlünk is tanulja. Az erejét fitogtató kamasz csikó már kell, hogy tisztelje a rangban és korban fölötte lévőt, lovat és embert egyaránt.

ménes

Meggyőződésünk, hogy a lovak egészséges lelkületéhez ez ideális állapot: amennyire lehet biztosítjuk számukra a faj eredeti létmódját de úgy, hogy ebbe a körbe mi is bele tartozzunk.

Pár ménesi képünk Készítette: Hága Zsuzsa

Jelenleg egy helyőrző tartalmat tekint meg innen: Youtube. A tényleges tartalom eléréséhez kattintson az alábbi gombra. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezzel adatokat oszt meg harmadik fél szolgáltatókkal.

További információk