Lovastáborok

A lovaglás tanulásának másik módja (a kurzlovastaborok_011us mellett) a nyári táborokon való részvétel. Ha lehet ezen az egy hetes programon még intenzívebben kell kihasználni az időt. Az a cél, hogy fizikailag és mentálisan is elkezdődjön a tanulás folyamata, az alapok rögzüljenek. A megismert lovaglási élmény eldönthetővé teszi a célt és a folytatást.
Hangsúlyozni szoktuk, hogy egy hét alatt nem lehet megtanulni a lovaglást, de az intenzív kezdés sokat lendít, és volt rá példa, hogy egy tábor és néhány őszi hétvége alatt elértük a társas lovaglási szintet.
Hangsúlyozottan lovaglástanításra és a lovakkal való kommunikációra orientált, sokoldalú lovasképzés.
Nálunk nincsenek különválasztva a gyerek és felnőtt táborok, a korosztály 12-60 év. Az elmúlt évek során sokféle, akár igen eltérő beállítottságú, közelebbről-távolabbról érkező társaság megfordult már itt, és szerencsére nem egy ember közülük visszajáró vendégünkké vált. Többek közt, nem kis örömünkre minden évben vendégül látjuk a  Színház- és Filmművészeti Egyetem második évfolyamot kezdő tanítványait, akikkel, jellemzően igen produktívan szoktunk tudni dolgozni.
A táborlakókat mongol és kazak jurtákban szállásoljuk el, amihez biztosítjuk a szükséges komfortot. A hét során teljes ellátást, étkezéstől a hideg-meleg vizes zuhanyzóig.

A lovastábor programja:

Vasárnap: érkezés 17 és 18 óra között, 18 órától megbeszélés, 18:30-tól vacsora

Napi 5 óra lovasfoglalkozás, ami kb. napi 2,5 óra lovon töltött időt és elméleti-gyakorlati információk átadását jelenti…

 

H K SZ CS P SZ
De. 9-12-ig
Futószáras és lovardai oktatás.
9-12-ig
Futószáras és lovardai oktatás, terepen végzett gyakorlatok
9-12-ig
Futószáras és lovardai oktatás, terepen végzett gyakorlatok
9-12-ig
Lovardai oktatás, terepen végzett gyakorlatok
10-17-ig
Egész napos kirándulás lovakkal és ekhós kocsival a Tiszához. Ott hosszabb pihenő, fürdőzés és piknik.
9-12-ig
Kollektív lovardai és terep gyakorlatok, a hét tartalmi összefoglalása.
Du. 16-18-ig
A lovak viselkedése, a velük való kommunikáció.
Alapvető kezelési gyakorlatok: megfogás, vezetés, kikötés…
16-18-ig
Szőrén lovaglás, lovardában és terepen.
16-18-ig
Kilovaglás az ekhós kocsi kíséretével.
16-18-ig
Pihenő délután.
 

 

Költsége (2016.): 55.000 Ft (Vasárnap estétől szombat délig.)10537166_321812347979332_5065105260682874281_n

Étkezés:
(háromszori)
reggeli 8:00
ebéd 12:30
vacsora 18:30

Szállás: eredeti mongol és kazak jurtákban (6 férőhelyesek a jurták)

 

Egyéb szabadidő eltöltési lehetőségek:
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (A Feszty körképre a belépőt előre kell megrendelni.)
Szeged 25km (a buszmegálló kb. 800 m-re)
Kiskunmajsa Termálfürdő

Egyéb információk:

Itt él Magyarország egyetlen Akhal Teke ménese. Ezek a lovak azonos fajtájúak a honfoglalás lovával. Ezen a területen olyan szálláshelyet sikerült létre hozni, amely illik a fajtához és a történelmi korhoz is, amit megidéz. Az eredeti mongol és kazak jurták a ligetes tóparton úgy helyezkednek el, mint hajdanán a legelő ménesek mellett a jurtaszállások.

A szolgáltatásokról:

50 férőhelyes közösségi jurta tűzrakó hellyel: 8 asztal + tálalóasztal, nagyméretű sütőrostély, bográcsakasztó helyek, mosogató, hűtőszekrény, gáztűzhely…
6 db öltözőkabinos, hideg-meleg vizes zuhanyzó.
Parkoló személyautóknak, autóbuszoknak

Időpontok:

2017. július 02 – 08-ig
2017. július 09 – 15-ig
2017. július 16 – 22-ig
2017. július 23 – 29-ig

mfHv9rBb9K6Nia4T2kJ-36HvaajI6fbI8S1ScJ7bOxIWMd0Y_b76PgmIJ7AvqmzuyKWWHQ=w1389-h620 254794_214465018605034_100001246126675_650088_1424634_n