A lóval töltött szabadidőnek kétségtelenül a túralovaglás a csúcsa. Amióta túrázunk nagyon sok élménynek, kalandnak voltunk tanúi és részesei. Megpróbálom összefoglalni, hogy ennyi év után mit tartunk a legérdekesebbnek:
Elindulni, úton lenni és eljutni máshová…
Ez egy nagyon ősi élmény, ott lapul az ösztöneinkben, izgalommal tölt el és ha átéljük, más emberként lépünk tovább: kevesebbek lennénk, ha nem történt volna meg.
A ló ehhez az úthoz egy nagyon különös érzést ad: mintha egy más időből szemlélnénk a világot, másképpen haladunk és más utakon járunk – mint régen, a nomádok – folyótól folyóig, hegyeken át…
Az alföldi pusztáktól a Kárpátok havasáig…
Az arc poetica-tól visszakanyarodva: két túrairányt kezdtünk el kiépíteni:
A Duna-Tisza Túrát
és a Bihar Hegyi Túrát
Számunkra ez a két út egy tablót képez, a Kárpát-medence képét. Két „szelet”, de sokat tükröz az egészből.
Pár évvel ezelőtt felhajtottunk Ópusztaszerről Bugacra egy szürkegulyát. December 20-át írtunk szikrázó tél volt, és a visszaúton már fél méteres hóban jöttünk. Felejthetetlen élmény volt..
Ezt az élményt szerettük volna megosztani másokkal is, amikor 2010 decemberében egy kis csoport elszánt lovassal elindultunk Ópusztaszerről Bugacra. Az első nap volt a legkeményebb: 68 km, és korán sötétedett. Másnap utunk a havas homokbuckákon át Kiskunmajsára vezetett ahol termálfürdőben megmártózva készülhettünk fel a másnapi hazaútra. A téli lovaglás próbára teszi az embert, de a gyönyörű hóval borított táj látványa egy vágtázó ló hátáról felejthetetlen élmény!